Arik Herman nemigen tudott nyugton maradni schaffhauseni óraműves nagyapja ölében. Később aztán önszántából ragadott nagyítót, csak már nem fogaskerekeket, hanem drágaköveket fixírozott vele. Cége,a Caprice,mára Európa egyik vezető gyémántkereskedésévé nőtte ki magát.
IRTA: BAU.A ZSOLT
Pedig a nagypapa élete nem éppen óramű pontossággal alakult.
Az órásmester a nácizmus elől családjával a Szovjetunióba menekült, és egy tankokba való órákat gyártó üzemet vezetett. Egy Lenin kárára elsütött, rosszul sikerült viccért aztán harminc évre egyszibériai munkatáborba deportálták. Családja már régen halottnak hitte - ő ugyanezt gondolta róluk,amikor évtizedekkel később, a vak véletlennek köszönhetően,Romániában újra egymásra találtak. A Tel-Avivban született Arik mindebből csak annyit érzékelt, hogy tízévesen váratlanul „született egy nagypapája", aki a hirtelen lett unokáknak román gyártmányú focilabdával próbált kedveskedni. A labda lyukas volt.
Arik később mérnöknek tanult Tel-Avivban, de egyetlen napot sem dolgozott a szakmájában, hiszen hamarosan megtalálta az érdeklődése igazi tárgyát. Rájött, hogy a gyémántok, a természet e miniatűr mesterművei, ahogy ő fogalmaz „beszélnek hozzá".
„Apám az építőiparban utazott, a család két ékszerboltját azért nyitotta, hogy az időközben Tel-Avivba költöző nagyapám is elfoglalja magát. Amikor aztán - napra pontosan a tizennyolcadik születésnapomon - megműtötték a szívét, az egész család vele volt a kórházban, én meg egyedül maradtam a két bolt üzemeltetésével"- emlékszik vissza a kezdetekre. A gyémántbizniszbe ezzel együtt nem rögtön, hanem csak az egyetemen töltött évek után, huszonhét évvel ezelőtt ugrott fejest.
Nincs második esély
Haifából egy teljes éjszaka alatt lehet hajóval átjutni Ciprusra. A legtöbb turista ezt az éjszakát végigbulizza, de a fiatal Arik Herman, aki éppen első üzletét készült lebonyolítani,inkább csak a fedélzeten ült és olvasott. „Utólag belegondolva teljes őrültség volt, amit csináltam - mondja. - Ha a többi utas tudta volna, hogy félmillió dollár értékű gyémánt van nálam, valószínűleg egyszerűen beledobnak a tengerbe.” Talán a kezdők szerencséje is jól jött, hogy az első üzleti útját ép bőrrel megússza, nem sokkal később aztán már megengedhette magának, hogy repülővel utazzon.
De honnan van valakinél huszonnégy évesen félmillió dollárnyi gyémánt? Nem az utcán találja. „A köveket egy barátom bízta rám,hogy értékesítsem őket. Az egész szakmánk így működik, ezaz egyetlen alapja van: a bizalom - magyarázza Herman. - Nincs se szerződés, se bullshit. Amikor odaadnak egy követ, mindegy, hogy az százezer dollárt ér vagy másfélmilliót, azt bizalomból teszik, és nincs második esélyed. Elég egyetlen rossz lépés, és örökre kizárod magad az egész iparágból. Megbízhatónak kell lenned, és pontosan tudnod kell, hogy kiben bízhatsz meg! Ha gyémántokkal dolgozol, ez a siker záloga."
Bár a megbízhatóság alapvető, azért természetesen a szakértelem sem árt. A fiatal Arik Herman igyekezett mindent megtanulni,amit a gyémántokról csak tudni lehet. Tel-Avivban és Antwerpenben képezte magát gyémántszakértővé, mielőtt egy cég amerikai kereskedője lett New Yorkban. Az Egyesült Államok a világ körülbelül huszonegymilliárd dolláros gyémántpiacának mintegy felét teszi ki, ezen a piacon karriert csinálni tehát egyszerre hatalmas kihívás és hatalmas lehetőség. A nagykereskedők pedig nem egyesével, hanem csomagokban értékesítik a köveket - sokszor száz-százötven darabot egyszerre -, és az árra is csomagban egyeznek meg.
„Nagyon pontosan kell megbecsülni az egyes kövek értékét, hiszen egyetlen apró tévedés, például ha a nem megfelelő fényviszonyok miatt rosszul állapítjuk meg a kő színét vagy tisztaságát, akár harminc- negyven százalékkal is befolyásolhatja az adott gyémánt árát”- magyarázza Arik Herman. Ebben az időszakban állandóan úton volt, bejárta az egész USA-t és Kanadát és rengeteg tranzakciót bonyolított le. Azt is figyelembe kell venni, hogy egy egykarátos gyémánt súlya 0,22 gramm, az értéke pedig tisztaságtól függően 25-35 ezer dollár között változhat, a tévedés lehetősége tehát távolról sem kicsi.
A tanulópénzt ebben az iparágban is meg kell fizetni. ”Egyszer Las Vegasban voltam üzleti úton. Bementem egy ékszerboltba, ami zálogházként is működött. Éppen kicsomagoltam az eladásra kínált köveket, amikor a tulajdonos azt javasolta, hogy igyunk egy kávét a hátsó irodájában. Az irodában állt egy hatalmas láda, olyan, amit addig csak a Karib-tenger kalózaiban láttam. Amikor felnyitotta a fedelét, megláttam, hogy színültig van ékszerekkel és drágakövekkel. Két kézzel beletúrt, és legalább tízmillió dollárnyi ékszert tartott a kezében. Soha többet nem próbáltam Vegasban gyémántot eladni.”
„DiCaprio zseniálisat alakít benne" - mondja, amikor megkérem, hogy ha már a kaland és a filmek szóba kerültek, mondja el, mit gondol a Véres Gyémántról. A film szerinte valós problémát dolgoz fel, bár inkább a tíz-tizenöt évvel ezelőtti helyzetről szól, mint a mostaniról. Mint minden iparágban, itt is vannak csalók, és olyanok, akik áthágják a szabályokat, és bár a gyémántok 97-98 százaléka tiszta forrásból származott, a „véres gyémántok" valóban komoly problémát jelentettek. Az ENSZ-tagországok által egyhangúlag elfogadott egyezmény, a Kimberley Process azonban nemcsak a világ legjobban szabályozott piacává tette a gyémántkereskedelmet, de azt is biztosítja, hogy a piacra kerülő gyémántok valóban tiszta forrásból származnak.
A világ gyémántbányászatának mintegy 99,8 százaléka származik olyan országból, amelyek csatlakoztak az egyezményhez. „Nincs még egy olyan iparág, amelyet nem az egyes nemzeti kormányok, hanem egyenesen az ENSZ felügyel – mondja Arik Herman. – A dohány vagy az alkohol piacán ma nagyságrendekkel komolyabb problémát jelent a csempészet vagy az illegális előállítás, mint a gyémántén.”
„Tizennégy évvel ezelőtt a véletlen hozott Magyarországra – emlékszik vissza az alapító a Caprice kezdeteire. – A pályám során eljutottam arra a pontra, amikor már saját céget akartam. A párizsi Place Vendome környékén találtam egy megfelelő üzlethelyiséget, de a tárgyalások nagyon nehézkesen haladtak. Ekkor keresett meg egy barátom, hogy Magyarországon lenne egy jó lehetőség.” Először szó szerint csak egy hétvégére ugrott át Budapestre, de megtetszett neki a város hangulata, és az üzlet is jól alakult.
Mindenki megdöbbenésére újsághirdetésben próbált meg gyémántcsiszolókat találni, de még ez a rendhagyó húzás is bejött, a hirdetésre több, Antwerpenben dolgozó magyar szakember is jelentkezett. Kétezer négyzetméteres szentendrei központjával – amit egy vezetékes víz és áram nélküli, lerobbant raktárépületből, több millió dolláros beruházással alakítottak ki – a Caprice hamarosan a térség legnagyobb gyémántcégévé nőtte ki magát.
„Helyzeti előnyünk abból származik, hogy kapcsolataimnak és a szakmában huszonhét év alatt megszerzett nevemnek köszönhetően közvetlenül a forrástól, első kézből tudunk vásárolni” – avat be a részletekbe Arik Herman. Míg a legtöbb ékszergyártóhoz kereskedők hosszú láncolatán át jut el a gyémánt, addig a Caprice beszállítói megegyeznek a legnagyobbakéval.
„Ugyanazoktól vásárolunk köveket, mint a Tiffany vagy a Cartier, és mivel nincsenek akkora fenntartási költségeink, mint ezeknek a vezető luxusmárkáknak, mi ugyanazt a gyémántot feleannyiért, vagy még olcsóbban adjuk tovább vásárlóinknak” – mondja. Ugyanakkor, míg a korábbi, nagykereskedői pályafutása alatt legfeljebb öt-tíz százalékos profitrátával dolgozhatott, addig a kiskereskedelemben magasabb a bevett haszonkulcs, így nem kell félteni őket attól, hogy relatív olcsóságuk miatt esetleg veszteségbe hajszolnák magukat.
Félteni nyilvánvalóan nem kell a Caprice-birodalmat, noha májusban leadott mérlegük a tavalyi évre 117 millió forintos mínuszt mutat. A korábbi évek beszámolóiban is mérsékelt nyereségek és masszív veszteségek szerepelnek a cég neve mellett. A kft. százszázalékos tulajdonosa a nicosiai székhelyű Mugler Investments, amelynek tulajdonosi struktúrájáról azonban hiába kérdeztem a hazai ügyvezetőt. „Izraeli üzlettársaim vannak, a magyarországi Caprice csak egy a számos érdekeltségünk közül.” – ez a legtöbb, amit Arik Herman elárul. Kis gondolkozás után hozzáteszi: „Soha nem kérkedtem a vagyonommal. Még azután is évekig egy Fiat Puntót vezettem, hogy a szentendrei szalonunk minden vitrinjében többpuntónyi értékű ékszer állt.”
Bár a Caprice ezer szállal kötődik Szentendréhez, a vezetés ma már úgy látja, hogy kinőtték a kisvárost, a cég presztízse megköveteli a belvárosi jelenlétet. Az ottani központot – ahol jelenleg gyémántot is csiszolnak, valamint kereskedelmi tevékenységet is folytatnak – ezért hamarosan bezárják, a tevékenységeket átköltöztetik a Dorottya utcában lévő gyémántpalotába, a Dorottya Diamond Palace-ba. Mivel a lépés meglehetősen nagy befektetést igényel, a tulajdonosoknak szüksége volt hozzá egy üzlettársra.
„Három potenciális partnerrel tárgyaltam, és a szakmai befektetők helyett végül a gyémántbizniszben kívülállónak számító Andy Vajnával állapodtam meg, akivel a jó kapcsolatunk még a Caprice és a Miss Universe közötti együttműködésből ered” – mondja Arik Herman. Az újonnan alapított cégben, a Dorottya Diamond Palace Kft-ben, a Vajna Tímea által jegyzett Beauty Enterprises Hungary-nek 49 százalékos tulajdonrésze van. Herman szerint centre pontosan ugyanannyi pénzt tettek bele Andy Vajnával a több millió dolláros projektbe, de mivel ő a szakmabeli, a többségi tulajdonrész és az összes stratégiai döntés is az ő kezében van.
„Együttműködésünk szigorúan az üzletre korlátozódik, nem érdekel sem a politikai háttere, sem az, hogy milyen sztorikkal szerepel a bulvárlapokban. Ugyanúgy, mint ebben a szakmában mindennél, a döntés egyetlen szempontja az volt, hogy tökéletesen megbízom benne.” Amikor rákérdezek, hogy ugye azért vette a fáradtságot és erről a lépésről írtak egy rendes szerződést, szélesen elmosolyodik. „Nekem az is elég volt, hogy szóban megállapodtunk. De valamiből az ügyvédeknek is élniük kell.”
Forbes, 2015 szeptember